Szeretnék megosztani veletek egy nagyon kedves történetet, ami a napokban történt velünk.
Hétfőn a kisfiam mesélte, hogy a Városligetben fagyizás közben felfigyelt egy nagyon szelíd dolmányos varjúra. Furcsállotta, hogy mennyire kezes, és hosszasan játszadozott vele. Ekkor eszembe jutott, hogy pár hete láttam egy felhívást a Facebookon, hogy egy kézzel nevelt varjú elszökött és így elmentünk másnap, hátha újra találkozunk vele. Már sötét volt, és fel is adtuk a keresést, amikor megpillantottuk szomorúan ücsörögve egy játszótér mellett. Nem akart elmenni, játszani kezdett és hagyta magát megfogni. Akkor írtam a gazdájának, aki épp külföldön volt, így nem tudott odajönni. Hazahoztuk és átvette a kisfiam szobája felett az uralmat. Napról-napra erősödött, egyre élénkebb és érdeklődőbb lett, pont mire érte jött a gazdája, új erőre kapott. Igaz, elég soványka lett egy hónapnyi kóborlás után, de meg fog erősödni gyorsan.
Mindez azért érdekes, mert mi nagyon szeretjük a madarakat, gyerekkoromban nekem is volt egy fióka korától kézzel nevelt szarkám, aki sajnos eltűnt és sosem került meg. A kisfiam, Olivér szintén nagy madárrajongó, pont azelőtt jött haza a Hortobágyi Madárkórházban töltött madarász táborból, amikor megtaláltuk a madarat. Nagyon örülünk, hogy meglett és sikerült megtalálni a gazdáját. Mi is pár napig elvoltunk, kiéltük magunkat, és William gazdája is nagyon boldog. William megismerte őt azonnal, hangosan, hosszasan, fiókaként követelte tőle az ennivalót.

A kis kalandunkról néhány kép is készült.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .