Címke: seed bonbon
Öko filmklubban tűntek fel a Seed Bonbonok
A nemzetközi hátterű Impact Hub Budapest közösségi irodának a fenntarthatóság a kezdetek óta meghatározó szempontrendszere. A kialakítás, a működés, a befogadott projektek mind kapcsolódnak valahol a környezetvédelemhez, a társadalmi esélyegyenlőséghez, és még a szabadidős órákban is különféle öko szemléletet népszerűsítő, zöld gondolatoknak helyt adó programokat szerveznek.
Ilyen esemény volt az élelmiszer előállításról szóló dokumentumfilm, a Seed vetítése. Bevett szokás, hogy a film megtekintését követően beszélgetések is zajlanak az adott témáról, és mindenről, amit az ott lévők felvetnek.
A film hivatalos trailere igazán megkapóra sikerült:
A filmvetítésre erre az alkalomra készített Seed Bonbonokat vittünk, melyet a téma iránt érdeklődök örömmel fogadtak.
Sajnos mi nem tudunk ott maradni a vetítésen, de szívünknek oly kedves visszajelzés érkezett a Seed Bonbonkról:
„Hello, nagyon szuper volt, teltházas, 45 résztvevő. Nagyon nagyon jól néznek ki amúgy, szabályosan ennivalóak. Szóval szuperköszi.” – írta Gellai Richárd az Impact Hub Budapest társalapítója.
Tervezz előre, most ajándék is jár előrelátásodért!
Az esküvői előkészületek sokszor végigvonulnak egy teljes éven át, annyi mindent kell elintézni, megrendelni, utánajárni stb. stb. Már belegondolni is fárasztó.
A násznépnek szánt köszönetajándék is egy nagyon fontos kelléke a nagy napnak, hiszen ezzel fejezzük ki hálánkat, hogy velünk ünnepeltek szeretteink (és remélhetőleg jó sok és hasznos nászajándékot adtak:).
Ezért nem túl elegáns, ha egy olyan ajándékot adunk nekik, amely nem is szép, nem is hasznos, nem is finom, személytelen, de legalább olcsó volt (vagy rosszabb esetben még az sem). Egy esküvői köszönetajándéknál fontos, hogy igényes, dekoratív legyen, de már az is nagyon jó, ha a közös emléket idézi, mint mondjuk egy hűtőmágnes vagy fotó, azonban ez már egy kicsit unalmas. A hófehér, fogtörő, ehetetlen, cukrozott manduláról már ne is beszéljünk.
A Seed Bonbon köszönetajándékaival biztosan olyat adsz, amelyet sokáig emlegeti fognak. Nemcsak dekoratív, hanem hasznos és izgalmas is, ráadásul környezetbarát is egyben. És akár egyedivé is varázsolható, ha szeretnétek.
A magbonbonok különféle designban készülnek, van lehetőség egyedi kérések teljesítésére, tehát tud igazodni az esküvő stílusához, elképzeléseihez. Egyesével csomagolva vagy kis kosárkában, papírpohárban, dobozkában kérheted.
A képeslap mintájára készült köszönetajándékok pedig nagy teret adnak a betűknek, gondolatoknak, hiszen egy A6-os méretű lap áll rendelkezésetekre, hogy a szeretteitekhez szóljatok. Egyedi szöveg és grafika készülhet rá – akár a meghívó mintájára -, melyre egy Seed Bonbont applikálunk fel.
A Seed Bonbon abban is más, hogy abszolút környezetbarát, maximálisan illeszkedik egy fenntartható, zöld esküvő tematikájához, hiszen irodai papírhulladék újrahasznosításával készül, természetes anyagok hozzáadásával.
És a lényeg.
A Seed Bonbonnal kétszer okozol örömet. Egyszer, amikor átadod, majd amikor az ajándékozott elültet. Lehet hogy hetekkel, hónapokkal később, mint az esküvő, de a belőle kikelt növények újra örömet okoznak majd neki. És amikor kinyílnak a virágok, és gyönyörködik bennük, biztosan rátok fog gondolni, szeretettel.
Előrelátó akció indul!
Ha legalább hat héttel az esküvőd előtt rendelsz köszönetajándékot (legalább 20 000 Ft értékben, és minimum 30 % előleget befizetsz), akkor ajándékba adunk 2 db Seed Bonbon Selections kilenc darabos díszdobozos válogatást (értéke 6600/2db), melyet a tanuknak vagy az örömszülőknek adhatsz ajándékba (vagy bárkinek, akinek gondolod). Az ajándék szín- és formavilága választható és a rendelés átvételekor kerül átadásra.
Húzd ki a listádról a köszönetajándékot, és egy teher máris lekerül a válladról!
A tematikus esküvői oldalon tudod megtekinteni az esküvői kollekciókat:
http://iloverecycling.hu/seedbbeskuvo/
Az akció 2017. december 31-ig tart.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy alkalmi, titkos akcióinkról az elsők között értesülj.
Seed Bonbon a Kossuth Rádió Trend-idők műsorában
A Kossuth rádió Trend-idők című műsorában egy négyperces blokkban mesélhettem a Seed Bonbonok működéséről, készítésről.
Hallgassátok meg, ha lemaradtatok róla!
Hogyan válassz esküvői köszönetajándékot a Seed Bonbontól?
5 +1 tipp a Seed Bonbon ötletgazdájától
A nyár kiemelt esküvői szezonnak számít, ezért is most foglalkozom ezzel a témakörrel éppen most. A megrendelésekből levont tanulságok alapján összegyűjtöttem azokat a kérdéseket, amelyeket a leggyakrabban felteszik, amikor megkeresnek.
- Választható-e a Seed Bonbon és a csomagolás színe?
Igen. Vannak, akik tematikus esküvőjükre konkrét színvilágot képzelnek el, ami végighalad a dekoráción, és még az esküvői köszönetajándékot is így tervezik. Persze van, akinél ez nem prioritás, de ha már lehet választani, akkor a számukra kedves színeket választják.
Ha olyan terméket választasz, aminek csomagolása is van, mint például a Princess vagy a Tüllbés muffin, akkor még a csomagolóanyag színével is tudunk játszani. Igyekszünk a lehető legtöbb féle színvilágot készleten tartani, de ha éppen kifogytunk, vagy egy speciális igény merül fel, megpróbáljuk a lehető leggyorsabban és legjobb áron beszerezni. Ezt valószínűleg te észre sem fogod venni. 🙂
- Választható-e a Seed Bonbon köszönetajándék formája?
A lédig kiszerelés esetén többféle formából lehet kiválasztani a legjobban tetszőt: szív, virág, golyó, levél vagy éppen praliné tetszik? Bevállalósabbaknak a citrom szeletünket ajánljuk. A csomagolt termékek esetén alap esetben golyó formákat használunk, de amennyiben az adott terméknél jól mutat más forma is, szívesen elkészítjük.
- Milyen magokat ajánlotok a Seed Bonbonokhoz?
Mivel ezeket ajándékba adjátok, nem biztos, hogy olyan kezekbe kerülnek, ahol kellő gondoskodást tudnak/akarnak biztosítani a növények fejlődésének. Ezért inkább a legstrapabíróbb növényfajtákat ajánlom, mint péládul a méh- és pillangóbarát virágmag keveréket, amely sokféle egynyári, igénytelen virág magját tartalmazza, de a nefelejcs és a kerti zsázsa is nagyon jól fejlődik mostohább körülmények között is. Azonban van lehetőség szinte bármilyen virág, fűszernövényt választani. Volt olyan rendelés is, ahol az egyes magbonbonokba egyszerre többféle magokat kértek, és ez is megoldható.
- Hogyan tájékoztassuk a násznépet arról, hogy hogyan használja a Seed Bonbont?
Aki lédig vásárol, annak lehetősége van letölteni egy kinyomtatható A4-es papírlapra felvitt mini tájékoztatót, amelyet mellékelhet a Seed Bonbonhoz. A lapok vágójelet tartalmaznak, így egy vonalzóval és egy szikével gyorsan és precízen otthon is feldarabolhatók.
A csomagolt termékekre matricával vagy a csomagba elhelyezett mini tájékoztatóval (dobozok, organza tasakos, kis dobozkák, kosarak) oldjuk meg a násznép tájékoztatását. Külön díjazásért saját szöveggel virág, kör vagy szív alakú kísérőkártyát is készítünk, amelyet rákötünk a termékekre. Ennek díja 60 Ft/db + 2500 Ft szerkesztési alapdíj. Ezt a Cosmo, Lollipop, Princess, SeedLAB termékeknél ajánljuk.
A dobozoknál egy papírszalagra tudjuk felvinni az egyedi feliratot, grafikát. Itt a szerkesztési alapdíj (2500 Ft) mellett 100 Ft/db árral kell kalkulálni. Sokféle színű papírunk van, de például 200 Ft/db áron extra színek is vannak: arany, ezüst, rose arany stb.
- Egyedi szöveget tartalmazó, képeslap vagy kártya formájú köszönetajándékot is lehet kérni?
Igen, egy A6-os méretű lapot kell elképzelni, amelyre egyedi szöveg, kép kerülhet. Erre applikálunk egy választható formájú magpapírt, amelyet le lehet választani a kártyáról, és ezt lehet elültetni majd. Kétoldalas nyomással készül, akár esküvői meghívónak, asztalszámozásra is használható.
+1 Van-e minimál rendelési mennyiség?
A legtöbb esküvői termékünkre van minimális mennyiségi korlátozás. Et minden egyes terméknél jelöljük a webshopban. Lédig rendelésnél ez a határ 50 db, de a legtöbb terméknél általában 20 darab a minimum. Ezekről pontos információt az adott termék leírásban olvashatsz.
Az esküvői Seed Bonbon köszönetajándék kollekciókat itt tudod megnézni.
Ha van olyan kérdésed, amire itt nem találtál választ, keress bátran a weboldalon található elérhetőségeken.
Limitált szériás, húsvéti termékeink
A Húsvét és a tavasz közös nevezője az újjászületés. A természet, a növények erőre kapása, kivirágzása, zöldbe borulása. Teljesen hatása alá kerülök a sötét, hideg telet követő illatáradatnak, a langyos szellőnek és a pirosító napsütésnek.
Éppen ezért a Seed Bonbonokat is a színek, formák sokszínűsége jellemzi. A különféle variációk nagyon jó alternatívát jelentenek a húsvéti ajándékok között. Olyan kollekciókat állítottunk össze, amelyek akár gyerekeknek, akár felnőtteknek is tökéletes húsvéti, tavaszi ajándék lehet. Épp szezonja van az ültetésnek, így biztos sikert aratunk egy húsvéti szettel. 🙂
Válaszd a nyuszi mintás 9 darabos díszdobozt kék, fehér vagy piros színben,
vagy éppen a répa formájú dobozkát, amelyet legközelebb élőben, az április 9-i kiskertpiacon tudsz megvásárolni. Mi ott leszünk egy óriás asztalnyi Seed Bonbonnal.
De akár egy mini fészket is készíthetsz papírból vagy zöld fűből, ahova beleteheted a kis Seed Bonbon „tojásokat”.
Kellemes készülődést!
A nyuszis díszdobozt itt tudod megnézni.