Tudom, hogy nem kellene csodálkoznom, hogy ha már Seed Bonbon nevet adtam a márkámnak, akkor az egyáltalán nem meglepő, ha valaki először meghallja ezt a nevet, azonnal valódi bonbonokra, édességekre gondol. Ezen csak én lepődöm meg. 🙂 Vajon miért nem számítottam arra, hogy folyton magyarázkodnom kell: „Nem, ez nem ehető.” Az elején ezt némileg negatívumként éltem meg, de mára már jókat nevetek a megannyi vicces és meglepő megjegyzésen, kommentáron, amivel az elmúlt majd két évben összefutottam. Arra gondoltam, megosztom veletek is egy kis megmosolyogtatás céljából. 🙂
- A leggyakoribb: szappan és fürdősó
Képzeljünk el egy standot, ahol az asztalokra színes formák, szívek, golyók vannak szépen kipakolva, pont úgy mint a szappant és fürdősót árusítóknál. Így hát miért is lenne könnyű dolga egy vásárlónak különbséget tenni? Megfigyeltem, hogy sokan rezzenéstelen arccal, mondhatni unottan siklanak el mellettünk, és ilyenkor tudom, hogy nem tudják mi ez, mert akkor biztosan másként reagálnának (ezt már megtapasztaltam). Ilyenkor meg szoktam kérdezni őket, hogy tudják-e mit látnak, és persze kiderül, hogy nem is sejtették, mi mellett mennek el, mert szappannak vagy fürdőgolyónak hitték. És amikor ezek után megvilágosodnak, az annyira jól eső érzés.
2. Kavicsok, amelyek be vannak festve
Egy vásáron egy idősebb hölgy beszélgetéséből hallottam ki, ahogy magyarázta a mellett lévőnek, hogy még nem is látott ilyen szép formájú színes kavicsokat. Természetesen elmeséltem neki, hogy nem kavicsokat lát, de egy újabb vállalkozási ötletnek lehet hogy jó, amit mondott. 🙂
3. Leveskocka, ételízesítő forma
Ez is egy már többször előkerült felvetés, amely elsőként egy idősebb hölgytől hangzott el, de már fiataloktól is hallottam. A zöld színű magbonbonokat látva (a mellette lévő színeseket valahogy nem vették figyelembe) és a Zöldfűszer válogatás nevű doboz felirat alapján annyira nem is meglepő, hogy a leveskocka vagy az ételízesítő egyfajta új, kreatív megnyilvánulását vélték felfedezni a magbonbonokban. Kreatív gondolat.
4. Dörzsi (?)
Ez a felvetés eddig egyszer jött szembe, de nem nagyon tudom hova tenni. Az a dörzsi, amivel a lábról az elhalt bőrt sikáljuk le. Megkérdeztem, tényleg erre gondolt az illető. 🙂 Egy mini, színes, formázott lábdörzsi. Új piaci rés talán?
5. IGAZI, ehető bonbon, amiben MAGOK vannak
Ezt is sokszor hallottam már, talán túl sokszor is. Voltak komoly együttműködési megkeresések, árajánlatkérések, sőt még egy blogger videó is, amelyekből kiderült, hogy ehető bonbonnak gondolják a Seed Bonbon termékeit. Azok a mindenhol elhangzó kulcsszavak, hogy „irodai papírhulladékból készítjük” és „vetőmagokat tartalmaz”, valahogy elkerülte a figyelmüket. Visszakérdezés után többnyire maguk sem értik, hogy rakták így össze, pedig saját bevallásuk szerint is látták a papírra és a magokra vonatkozó leírást. Volt, aki frappánsan kivágta magát: „Ja, én azt gondoltam, a bonbonok dobozára vonatkozik.” 🙂
+ 1 Ha elültetem, akkor ebből papírfa nő majd ki?
Mentségére szóljon, ezt a kérdést egy nagyon fiatal fiú (na jó, kb. gimnazista volt) tette fel, talán, reméljük ő maga sem gondolta komolyan. 🙂 A kép csak illusztráció. 🙂