Év: 2018

5+1 vicces vásárlói megjegyzés, amivel eddig találkoztunk

Tudom, hogy nem kellene csodálkoznom, hogy ha már Seed Bonbon nevet adtam a márkámnak, akkor az egyáltalán nem meglepő, ha valaki először meghallja ezt a nevet, azonnal valódi bonbonokra, édességekre gondol. Ezen csak én lepődöm meg. 🙂 Vajon miért nem számítottam arra, hogy folyton magyarázkodnom kell: „Nem, ez nem ehető.” Az elején ezt némileg negatívumként éltem meg, de mára már jókat nevetek a megannyi vicces és meglepő megjegyzésen, kommentáron, amivel az elmúlt majd két évben összefutottam. Arra gondoltam, megosztom veletek is egy kis megmosolyogtatás céljából. 🙂

  1. A leggyakoribb: szappan és fürdősó

Képzeljünk el egy standot, ahol az asztalokra színes formák, szívek, golyók vannak szépen kipakolva, pont úgy mint a szappant és fürdősót árusítóknál. Így hát miért is lenne könnyű dolga egy vásárlónak különbséget tenni?  Megfigyeltem, hogy sokan rezzenéstelen arccal, mondhatni unottan siklanak el mellettünk, és ilyenkor tudom, hogy nem tudják mi ez, mert akkor biztosan másként reagálnának (ezt már megtapasztaltam). Ilyenkor meg szoktam kérdezni őket, hogy tudják-e mit látnak, és persze kiderül,  hogy nem is sejtették, mi mellett mennek el, mert szappannak vagy fürdőgolyónak hitték. És amikor ezek után megvilágosodnak, az annyira jól eső érzés.

2. Kavicsok, amelyek be vannak festve

Egy vásáron egy idősebb hölgy beszélgetéséből hallottam ki, ahogy magyarázta a mellett lévőnek, hogy még nem is látott ilyen szép formájú színes kavicsokat. Természetesen elmeséltem neki, hogy nem kavicsokat lát, de egy újabb vállalkozási ötletnek lehet hogy jó, amit mondott. 🙂

3. Leveskocka, ételízesítő forma

Ez is egy már többször előkerült felvetés, amely elsőként egy idősebb hölgytől hangzott el, de már fiataloktól is hallottam. A zöld színű magbonbonokat látva (a mellette lévő színeseket valahogy nem vették figyelembe) és a Zöldfűszer válogatás nevű doboz felirat alapján annyira nem is meglepő, hogy a leveskocka vagy az ételízesítő egyfajta új, kreatív megnyilvánulását vélték felfedezni a magbonbonokban. Kreatív gondolat.

4. Dörzsi (?)

Ez a felvetés eddig egyszer jött szembe, de nem nagyon tudom hova tenni. Az a dörzsi, amivel a lábról az elhalt bőrt sikáljuk le. Megkérdeztem, tényleg erre gondolt az illető. 🙂 Egy mini, színes, formázott lábdörzsi. Új piaci rés talán?

5. IGAZI, ehető bonbon, amiben MAGOK vannak

Ezt is sokszor hallottam már, talán túl sokszor is. Voltak komoly együttműködési megkeresések, árajánlatkérések, sőt még egy blogger videó is, amelyekből kiderült, hogy ehető bonbonnak gondolják a Seed Bonbon termékeit. Azok a mindenhol elhangzó kulcsszavak, hogy „irodai papírhulladékból készítjük” és „vetőmagokat tartalmaz”, valahogy elkerülte a figyelmüket. Visszakérdezés után többnyire maguk sem értik, hogy rakták így össze, pedig saját bevallásuk szerint is látták a papírra és a magokra vonatkozó leírást. Volt, aki frappánsan kivágta magát: „Ja, én azt gondoltam, a bonbonok dobozára vonatkozik.” 🙂

+ 1  Ha elültetem, akkor ebből papírfa nő majd ki?

Mentségére szóljon, ezt a kérdést egy nagyon fiatal fiú (na jó, kb. gimnazista volt) tette fel, talán, reméljük ő maga sem gondolta komolyan. 🙂  A kép csak illusztráció. 🙂

 

Első Seed Bonbon fotópályázat – augusztus 31-ig

Már javában a nyárban vagyunk, ami azt is jelenti, hogy a tőlük vásárolt vagy ajándékba kapott magbonbobok életre keltek. De ha még nem lettek elültetve, az sem gond, mert még van idő, és az időjárás is kedvező.

Nyereményjátékunk lényege:

  1. #seedbonbon hashtaggel tedd fel a Facebookra vagy az Instagramra az elültetett magbonbonodból kikelt növénykédről készített képet,

2. írd le, hogy melyik termék volt eredetileg (pl. zöldfűszer válogatás) – kihagyható, ha nem emlékszel

3. végül jelöld be a @seedbonbont!

MÁSIK MEGOLDÁS: egyszerűen küldd el a képet a hello@seedbonbon.hu email címre, és mi kitesszük. 🙂

Augusztus 31-én kiválasztjuk a legszebb képet és a legtöbb lájkot/szivecskét kapott képet is.
A képeket reposztoljuk majd a saját oldalunkon is.

Mindkét nyertes egy-egy 10 000 forint értékű Seed Bonbon ajándékcsomagot kap tőlünk ajándékba.

Zöldítsük be a hírfolyamot!

Itt a Műanyagmentes Július!

A Műanyagmentes Július egy globális civil kezdeményezés a Földet elárasztó műanyagáradat ellen. A műanyagok előállítása, sokszor pár perces használata, és majd 500 éves lebomlási ideje, ha belegondolunk, iszonyat nagy öngól az emberiségnek. A mikroműanyagokról nem is szólva, melyeket már hazai élővizekben is kimutatták. Szóval, aki halat eszik, lehet, hogy  visszakapja a természettől szépen tálalva. De már régen a tengeri sóról is olvastam, hogy a szemcsék között lehetnek műanyag mikroszennyeződések, úgyhogy így is bárki érintett lehet.

Mi mind magánéletünkben, mind a Seed Bonbon működtetése során törekszünk arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk. Már maga a termékkör is ezt mutatja, hiszen minden egyes darab magbonbont kézzel készítünk, irodai papírhulladékból,  hazai standard vetőmagokkal. A rövid élettartamú műanyagokat igyekszünk mellőzni, helyettük természetes anyagokat használunk, és sok mindent újrahasznosítunk. Például a csomagküldésnél üzletekből már kidobásra ítélt dobozokat hozunk el, és azokat használjuk újra, a kitöltés is újrahasznosított, a ragasztószalag pedig papíralapú.

A hétköznapjainkban is próbálunk minél kevesebb hulladékkal járó termékeket vásárolni, nem kérünk szatyrot, leginkább csak simán meztelenül méretjük le a zöldségeket (így csinálom vagy 15 éve, és még sosem szólt egy pénztáros sem), visszük az utántölthető kávés és vizes kulacsainkat, még nyaraláskor is szelektíven gyűjtjük a hulladékot (ez is kisiskolás korom óta van belém kódolva), nem vagy minimális húst fogyasztunk, idényterméseket részesítjük előnyben, stb.stb.

Szóval, most ebben a hónapban még jobban odafigyelünk, bár őszintén szólva, nem sok minden változott, mint máskor, hiszen a szándék a mi részünkről állandó, de azért ez a fókusz jól rávilágított arra, hogy alapvetően nagyon nehéz kikerülni a műanyag csomagolóanyagot, ha mondjuk az ember lakásfelújításban van benne vagy nagykereskedőtől vásárol.

Használd te is a #plasticfreejuly vagy a #műanyagmentesjúlius hashtaget, ha meg akarod mutatni, hogy te is próbálsz minél kevesebb műanyagot használni. Mi is posztolunk ezzel kapcsolatban Instagram oldalunkon.

Előrelátó akció – gondolj már most a karácsonyi szezonra!

Céges karácsonyi ajándékról beszélni nyáron? Igen!

Itt a vakáció, és már biztosan mindenki számolja vissza a napokat a nyaralásig, szabadságig vagy már túl is van rajta. A tavalyi év tapasztalatán okulva, idén szeretnénk egy akciót hirdetni, amelynek a lényege az, hogy kis átszervezéssel, előre gondolkodással már nyáron, nem pedig ősszel-tél elején tervezzük meg a rendezvényekre szánt promóciós ajándékokat, a karácsonyi céges ajándékokat, hanem már most. Igen, most, nyáron. 🙂

Miért már most? Mivel kézműves technológiával, egyedi gyártással készítünk minden egyes terméket, a kapacitásunk véges, és nem szeretnénk, ha emiatt nem tudnánk teljesíteni akár csak egy megrendelést is.

Az előrelátó akció keretében minden augusztus 17-ig megrendelt* , szeptember 15. – december 10. közötti teljesítésű rendezvényre/alkalomra megrendelt bármely vállalati termékünkre 25 százalék kedvezményt adunk.

Termékeink szín- és formavilága, valamit a csomagolása az adott eseményhez vagy a cég arculatához igazítható, minden termék logózható egyedi gyártású papírtermékekkel (papír kísérő kártyákkal, papír szalagokkal, nyomott matricákkal).

Ha szeretnétek, akkor a számotokra készülő termékeket a ti saját irodai papírhulladékotokból is elkészítjük, és ezt fel is tüntetjük a termék csomagolásán.

Cégeknek szóló aloldalunkon a logózási lehetőségeket mutatjuk be, a shopban pedig a teljes kínálatot lehet megnézni.

*Megrendelés menete: a termék kiválasztása után, egyeztetést követően, augusztus 22-ig aláírva visszaküldött megrendelő esetén érvényesíthető kedvezmény.

Az akció a webshopban található minden terméktípusra vonatkozik és a magbonbon listaárából kerül levonásra. Nem vonatkozik a nyomdai költségeket tartalmazó papírfüggelékek és szerkesztési alapdíj összegére.

Ezzel az akcióval szeretnénk, ha mindenki, aki Seed Bonbon terméket szeretne választani akár egy őszi konferenciához, rendezvényre vagy karácsonyi ajándéknak, megkaphatná, amit szeretne. 😊

További információért, árajánlat kéréssel keress minket a hello@seedbonbon.hu  email címen vagy a +36 70 40 90 790-es mobilszámon.

Üzenj valódi környezetbarát ajándékkal!

Irodai papírhulladékból készült magbonbonjainkkal nemcsak szimplán ajándékozunk, hanem fontos üzenetet is átadunk: fontos számunkra a környezetünk védelme. Gondoltad volna? Ökotudatosan gondolkodóknak itt egy izgalmas környezetbarát céges reklámajándék vagy ha zöld esküvőt tervezel, a tökéletes ajándékötlet a násznépnek.

A Seed Bonbon márka minden egyes tagja igazi újrahasznosított ajándék, amelynek fő alkotóelemét azok az irodai papírok adják, amelyek ahelyett, hogy a szeméttelepre vagy jobb esetben újrapapírként egy papírgyárba kerültek volna, ennél sokkal nemesebb feladatot kapnak tőlünk.

Minimális energiafelhasználás, kreativitás és kézimunka által egy teljesen új, dekoratív külsőt kapnak,  így alkalmassá válnak arra, hogy különleges alkalmakkor örömet okozzanak. Örömet okozhatunk velük, hiszen szépek, de emellett még egy izgalmas küldetésük van: elültetve őket idővel élő növényként születnek újjá, és vagy zöld fűszernövényként vagy színes virágözönként lepik meg az ajándékozottakat.

A magbonbonokat születésnapra, évfordulóra, esküvőre köszönetajándékként a násznépnek adhatjuk, de vállalati reklámajándékként, a cég fenntarthatósági törekvéseit kifejezendő is megállják a helyüket.

Minden termék egyedi darab, hiszen kézzel készülnek, és az is igaz, hogy általában keveset tartunk készleten, mert főként egyedi rendelések alapján készülnek a „friss” magbonbonok. Lehetőség van egyedi igények megvalósítására, így például a céges arculati színek vagy egy esküvő dekorációjához tudjuk igazítani a színeket, formákat és a csomagolást. Ehhez azonban időben kell gondolkodni, egy nagyobb rendelés vagy csúcsidőszak esetén akár heteket is kell várni a gyártásra.

Kézműves technológiával dolgozunk, kis energiafelhasználással, a gyártás és a szállítás során szem előtt tartjuk a környezet védelmét, ezért összességében egy tökéletes környezetbarát termékről beszélhetünk. Termékeink megvásárlásával olyan hagyományos vagy éppen ökoként címkézett ajándéktárgyat válthatunk ki, melyek vagy már unalmasak, vagy teljesen haszontalanok, de az sem ritka, hogy egy öko reklámajándék sok száz és ezer kilométerről, ellenőrizetlen gyártási körülmények közül érkezik, és bár lehet, hogy egységárát tekintve olcsóbb, de nem képviselik azokat a valós környezeti értékeket, mint mi.

Ha valódi környezetbarát, hazai különlegességet keresel, és még egyedi elképzeléseid és igényeid is vannak, jó helyen jársz, mert mi éppen ezeket a kívánságokat várjuk, hogy megvalósíthassuk.

Ajánlatunk környezetbarát vállalati (céges, logózható) reklámajándékot keresőknek

Ajánlatunk környezettudatos esküvői köszönetajándékot keresőknek (ajándékok a násznépnek)

Seed Bonbon webshop

Természetbarát ajándéktippek Gyereknapra

Az irodai papírhulladékból készült magbonbonok nemcsak azért különlegesek, mert új dimenzióba helyezik a virág-növény ajándékozást, hanem nagyon jó eszköznek bizonyulnak arra, hogy a gyerekek közelebbről is megismerjék a növényeket.

 

A különféle, tetszetős csomagolásban található magbonbonokat éjszakára áztassuk egy fél pohárnyi vízbe, majd öntsük a fel/szétázott magbonbonokat a folyadékkal együtt virágföldbe (általános virágföldbe vagy palántaföldbe). Ha a magbonbon nem ázott szét teljesen, kézzel morzsoljuk szét. Ezután takargassuk be vékony földréteggel és locsoljuk meg.
Tegyük világos helyre, és az első napokban nagyon figyeljük, nehogy teljesen kiszáradjon a föld. Esővízzel vagy forralt (lehűtött) vízzel locsoljuk, mert a túl kemény csapvíz elsavasíthatja a földet. Ha megfelelőek a körülmények, néhány nap alatt már ki is bújnak a kis növénykék, melyeket 6-8 cm korukban akár szét is ültethetünk, ha túl sűrűn nőnek.
A növények gondozását végezzük közösen a gyerekekkel, akik nagy lelkesedéssel vannak a saját nevelte növények felé, és közben játékos formában megismerik, hogyan lesz az apró magokból élő zöld növény, majd színpompás virág.

Jó szórakozást kívánunk!

Gyereknapra ajánlott termékeink:

Csúzli szett – fenntartható erdőgazdálkodásból származó juharfa csúzli és 8 darab virágmagos maggolyóval

WWF válogatás hazai védett nagyragadozókkal (támogatói termék)


Vizslabarát (támogatói termék)

Milyen virágok vannak a Pillangóskertben?

Gyakran halljuk a kérdést, hogy mit jelent, hogy Pillangóskert és milyen magok vannak ezekben a magbonbon dobozokban.

Íme a válasz:

A Pillangóskert elnevezésű magbonbon összeállításunkban olyan virágok magjait rejtettük el, amelyek egész nyáron át virágoznak, nem pusztán pár napig gyönyörködhetünk bennük. Ezek a virágok nemcsak hogy hosszú távon nyújtanak élményt, hanem hasznosak is, hiszen a beporzó rovaroknak hónapokig adnak táplálékot, köztük a névadó pillangóknak is, de a méhek is szívesen látogatják őket (a hazai méhektől nem kell félni, örüljünk, hogy jönnek hozzánk).

A magkeverékből egy magbonbonban többféle is kerül, ezért is kedvelt, hiszen így egyszerre többféle színű, formájú virágunk lesz.

Olyan virágok nőnek ki belőlük, mint a facélia vagy más néven mézontófű,

Körömvirág (virágából gyógytea vagy krém is készíthető)

Búzavirág

Napraforgó

Bársonyvirág (büdöske)

Sarkantyúka (virága kellemesen csípőskés, salátákat, szendvicsek ízét feldobja)

és végezetül kapor.

A kapor nemcsak ízletes fűszernövényünk, hanem akár tenyérnyire megnövő virágai igazi paradicsom a pillangóknak, táplálkoznak és pihennek rajtuk.

Alkalomszerűen más virágmagok is kerülnek bele, úgymint pillangóvirág, kaliforniai kakukkmák vagy éppen  margitvirág.

Aki a virágokat szereti, biztosan örülni fog a Pillangóskert összeállításoknak, melyeket április-június között  lehet elültetni, szabadba. Erkélyen, balkonládában vagy nagyobb edényekben is mutatós.

 

 

 

 

Megtisztelő elismerést kapott a Seed Bonbon

A Magyar Innovációs Szövetség 1992 óta minden évben meghirdeti az Innovációs Nagydíjat, amelyre az adott év hazai vállalatai pályázhatnak újdonságaikkal. Bár a Seed Bonbon nem egy milliárdos bevételű vállalat legújabb innovációja, mégis jelentkeztem, kíváncsi voltam, ilyen komoly szakmai körben eléri-e egyáltalán az ingerküszöböt. Az ötlet, hogy irodai papírhulladékból kreatív, élő növényként újjászülető ajándék jön létre igen ígéretes, de emellett komoly piaci potenciált és árbevételt is elvárnak, ami jogos, és ez a Seed Bonbon esetében nem mérhető tízen-száz milliókban, pláne nem milliárdokban- egyelőre. 🙂

Én már azzal is nagyon elégedett vagyok, és büszkeséggel tölt el, hogy ha nem is nyertünk nagydíjat (melyet olyan nagy cégek, mint a Richter Gedeon, a Mol, a KITE és a nyert el, startup kategóriában pedig a Shapr3D Zrt.), de „2017-ben megvalósult, elismerésben részesített innovációs startup”-ként oklevelet kaptunk és bekerültünk az Innovációs Nagydíj kiadványába is.

További információ a Nagydíjról itt olvasható.

Fontos információ!

Fontos információ!📣📣📣

A héten  a hosszú hétvége miatt március 14-én délig leszünk utoljára, ami azt jelenti, hogy:

– személyes átvételre március 14-én szerdán 12 óráig lesz lehetőség, utána legközelebb márc. 19-én hétfőn 10-től

– aki kapott értesítést, hogy jöhet a csomagért, eszerint jöjjön

– a csomagokat ezen a héten utoljára március 13-án adjuk át a futárnak (legközelebb 19-én)

– a márc.14-18. között leadott rendeléseket március 19-től dolgozzuk fel.

A március 12 hétfőn 14 óráig megrendelt termékek még a héten kiszállításra kerülnek, a későbbiek már csak jövő héten.

Köszönjük a megértést, kellemes hetet és szép hosszú hétvégét kívánunk! 🌷🌷

Tervezz előre! Néhány tipp, ha Seed Bonbont szeretnél

Az esküvők szervezését sokan már egy-másfél évvel a nagy nap előtt elkezdik tervezgetni, és akár egy évre előre már le kell foglalni a kiszemelt rendezvényhelyszínt és éttermet. A ruháról és a többi fontos kiegészítőről már nem is beszélve.

A köszönetajándékokról se feledkezz el időben gondoskodni!

Ha többre vágysz, mint egy boltban kapható, tömeggyártással készített, talán számodra is inkább kényszer megoldásnál, akkor a Seed Bonbon termékcsalád tagjai között érdemes körülnézned.

Termékeink különlegessége abban rejlik, hogy papír újrahasznosítással készítjük őket – vagyis hulladékból egy új, értékes dolog jön létre, mely kiválóan megfelel bármilyen ünnepi alkalomra.

Emellett szépségesek és mivel egyedileg is készíthető, az adott esküvő szín- és formavilágához tudjuk igazítani. Hogy minden tökéletes legyen.

És még nincs vége. A Seed Bonbon termékek emellett még egy különleges tulajdonsággal bírnak: ha elültetik őket, megfelelő gondoskodás mellett igazi, élő növények kelnek ki belőlük.

Hát ez maga a csoda! A vendégsereg garantáltan odalesz, ha ilyen ajándékot kapnak tőletek.

Gondolj csak bele, hogy fognak örülni, és milyen örömmel gondolnak majd rátok, amikor hetekkel-hónapokkal az esküvőtök után a kinyíló, színpompás virágokra néznek – amit tőletek kaptak.

 

Ha te is szeretnél rendelni tőlünk, akkor a következő tanácsaink lennének:

  • kövesd Facebook oldalunkat, és iratkozz fel hírlevelünkre, mert gyakran vannak akcióink, amelyekről így értesülni fogsz
  • ha rendelni szeretnél tőlünk, legalább egy, de inkább 2 hónappal az esküvő előtt keress fel minket, mert gyártási kapacitásunk véges, és legalább ennyi időre előre már le vagyunk foglalva
  • jelenlegi állapot szerint legkorábban április 20. utáni esküvőkre tudunk csak rendelést felvenni – vagyis most 2 hónapos a gyártási idő, amivel számolni kell
  • ha biztosra akarsz menni, mindenképpen az előretervezést javasoljuk, mert bár a nyár tipikusan esküvői szezon, de mi sokat utazunk, nyári szünet van az iskolában-óvodában, úgyhogy még ez is….

A jó hír, hogy ha jó előre tudjuk, mit szeretnétek, és előrendeléssel mindent megbeszélünk, akkor garantáltan elkészül minden időre!

A termékek mellett segítünk abban is, hogy hogyan kommunikáld a vendégeknek, mire való a termék, mik a szépségei-erényei – és hogy véltelenül se ehető bonbonnak gondolják, és abban is, melyik termék felel meg nektek.

Mi a előrendelés menete?

A termék kiválasztása és egyedi jellemzőik megbeszélése után kalkuláljuk ki az árat, melynek 30 %-át előleg formájában ki kell fizetni a megrendeléskor. A maradék 70%-ot a termék átadásakor kell rendezni. Az előrendelés egyfajta foglaló, mely az egyedi gyártás költségeit fedezi, hiszen ha mégis elállnátok a rendeléstől, a már elkészült egyedi terméket nem valószínű, hogy tovább tudnánk értékesíteni az egyedi jellemzői miatt.

Amiért nektek mindenképpen jó az előrendelés, az az, hogy az ár nem változik, még akkor sem, ha időközben árat emelünk, a másik, hogy így tudjuk garantálni, hogy az esküvőtökre minden időben elkészül, hiszen mi is előre tudunk tervezni.

Hogyan válaszd ki, melyik termék a nyerő?

Erről egy korábbi posztunkban olvashatsz, de nyugodtan, bármikor keress minket és szívesen válaszolunk.

https://seedbonbon.hu/hogyan-valassz-eskuvoi-koszonetajandekot-seed-bonbontol/